Azé lesz a Kárpát-medence, akinek a nyelvét a cigányok beszélik! - mondogatják egyre többen...

Súlyos fegyvertény, hogy 2021-ben is még mindig a magyarság a Kárpát-medence legnépesebb etnikuma, aránya az össznépességen belül ma is közel 50%-os. A 100 éves trianoni szétszabdaltsággal csak azt tudták elérni, hogy pár százalékkal tudták csak ezt az arányszámot csökkenteni. Ha ehhez hozzávesszük az itt élő körülbelül 12 %-os cigányságot, 2-3 %-os ruszinságot, és közel 5 %-nyi egyéb népességet, valamint azt a tényt, hogy egy esetleges impériumváltáskor sokan elhagynák a Kárpát-medencét, sokan pedig, főleg akik nem merik magyarnak vallani magukat, valamint a vegyesházasságban élők, és a magyarul is beszélők egy népszámláláskor magyarnak vallanák magukat.

Legyen így! - ha a kárpát-medencei cigányság magát magyarnak vallja, az akár 1,5-2 millió plusz főt, és plusz 10-15 százalékot is jelenthet... 

(A képen Bódi Tina 9 éves roma kislány és Palotai Mandula 10 éves magyar származású kislány látható. Tina Erdélyből költözött Magyarországra, és nem tagadja származását. Valczer Hajnalka fotográfus képe, Nők Lapja Cafe)

Fontos azt is megjegyezni, hogy a Kárpát-medencében élő romák legnagyobb arányban a magyar nyelvet beszélik. Nagy lehetőség ez számunkra!

A Kárpát-medence ötödik legnépesebb etnikuma a cigányság 

2001 körül a cigánynak minősíthetők száma a Kárpát-medencében 2-2,5 millió fő, akik közül 750-800 ezer erdélyi, 800-900 ezer magyarországi és 600-800 ezer szlovákiai lakos. A fenti becslés alapján a cigányság a Kárpát-medence népességének körülbelül 10 %-át, a - magyarok, románok, szlovákok, horvátok után - ötödik legnépesebb etnikumát képezi. 

Az anyaországi romák 100 %-a biztosan beszél magyarul, ha a többi elszakított területen - óvatos becslések alapján is - feltételezzük, hogy Erdélyben legalább 500 ezer (a partiumi és székelyföldi romák 80-90%-a beszél magyarul), Felvidéken legalább 2-300 ezer cigány, valamint néhány tízezer kárpátaljai és délvidéki roma is beszél magyarul, akkor arra a következtetésre juthatunk, hogy a kárpát-medencében élő cigányok körülbelül kétharmada beszélhet magyarul, ami jelen pillanatban is 1,5-1,6 millió potenciális magát magyarnak valló (plusz) embert jelent.

"Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!" - így hangzik Puczi Béla 1990-ben, a „fekete márciusként” emlegetett marosvásárhelyi pogrom idején elhangzott híres mondata, amikor a hidegvölgyi cigányok egyik vezéralakjaként társaival együtt védte a magyar tüntetőket a lincselni készülő románoktól. (A Nyugati pályaudvar épületének falán található a marosvásárhelyi cigány származású erdélyi magyar hős emléktáblája.)

Míg a romák egyes területeken már relatív, máshol abszolút többségbe is kerültek, ilyen területek szinte minden táján előfordulnak a Kárpát-medencének. A Felvidék népességének 11-15 %-át teszik ki, Erdélyben pedig körülbelül 20 %-os arányban vannak jelen.

Ahogyan még senki sem vizsgálta a revíziót: Erdély és Kelet-Felvidék hazatérésében döntő szava lehet a cigányoknak...

A térképen világosan látszik, hogy a Kelet-Felvidéken és Erdélyben átlagosan körülbelül 10-30 %-os arányban van jelen a roma népesség. Erdélyben akár 1 millióan vagy többen is lehetnek. 

A kárpát-medencei romák csoportjai

A cigányok közül a kárpáti cigányok élnek a legrégebben a Kárpát-medencében, őseik a 15. században érkeztek. A 18-19. században áttértek a magyar nyelv használatára. A legújabb felmérések szerint ma már a magyarországi cigányok 90%-a magyar anyanyelvű, és csak 5%-uknak a roma nyelv és szintén 5%-uknak a román (beás) az anyanyelve, de ez a 10% is beszél magyarul. A magyar anyanyelvűvé vált romungrókból alakult ki tehát a magyarcigányok hagyományos nagy csoportja. A magyarcigányok mind magyarul beszélnek. 

A magyarcigányok közé tartozik a csonka honi és a határmenti valamint székelyföldi cigányok többsége, mintegy kétharmada. Magyarország szinte minden jelentősebb településén élnek, és a Kárpát-medence több más magyarlakta vidékén (Felvidék, Kárpátalja, Székelyföld) is laknak. A többi cigány csoporthoz képest szervesebben integrálódtak a magyar társadalomba. A magyarcigányok többsége napjainkban dolgozik, többnyire az építőiparban, gyárakban, feldolgozóüzemekben, a mezőgazdaságban és a szórakoztatóiparban tevékenykednek.

ÁBRAHÁM magyarcigány énekes, előadó #romagyar című dalában az alábbiakat énekli:

"Ha roma vagy éppen, vagy pont magyar vagy 

Istenem, legyen vége ennek a harcnak 

Nem számít, hogy milyen a színed 

A lényeg az, hogy milyen a szíved"

A beás cigányokat a velük foglalkozó szerzők többnyire románoknak tekintik. A román fejedelemségekben a beások rabszolgák voltak, mint a romák általában, az 1855-ben (Moldvában) és 1856-ban (Havasalföldön) bekövetkezett teljes felszabadításukig. Felszabadulásuk után újabb, nagyobb vándorlási hullám indult meg, és a beások egész Délkelet- és Közép-Európában szóródtak szét. Pálmainé Orsós Anna egy beásokról szóló felmérésének adatai szerint a megkérdezettek 67%-a beásnak, 23%-a beásnak és magyarnak, 10%-a pedig magyarnak vallotta magát. Szlovákiában az idősebb beások románoknak vagy beásoknak vallják magukat, a középső nemzedékbeliek románoknak, a fiatalok pedig szlovákoknak, esetleg magyaroknak mondják magukat. Magyarországon ma már többnyire áttértek a magyar nyelvre.

 Gáborcigány család - Burcsa Mihály, Bandi bácsi, a fia, az unokája és felesége, Kati

Gábor-cigányok (kalapos gáborok): Erdélyben és Kelet-Európában honos cigányok. Elnevezésüket állítólag Bethlen Gábor fejedelmünktől kapták. Ismertetőjegyeik a férfiaknál a széles karimájú fekete kalap és hatalmas bajusz, a nőknél pedig a földig érő, színes, rakott szoknya, kendő, lányoknál két copfba fonott haj, piros szalaggal. Jellegzetességük a férfiak által hordott nagy, széles karimájú, fekete kalap, illetve a hatalmas bajuszuk, valamint a nők által hordott színes népviselet. Cigányul, magyarul és románul is beszélnek, de különállásukat szigorúan őrzik, és jellemzően nem házasodnak sem máshova tartozó cigányokkal, sem magyarokkal vagy románokkal. 

Politizálásukra nincs sok adat, érdekes adalék a 2002-ben történt eset: Temes megyében kalaposok a Demokrata Párt elnökét, Traian Băsescut, kétmillió roma támogatásáról biztosították volna, egy helyi roma vezető azonban ezt részben arra hivatkozva nevezte képtelenségnek, hogy „a kalapos gáborok soha nem voksoltak a Szociáldemokrata Pártra vagy más politikai alakulatra, mindig az RMDSZ (magyar párt) képviselőinek szavaztak bizalmat”. 

A fenti magyarbarát magyarcigányokon, gáborcigányokon és a Magyarországon élő kevésbé asszimilálódott beásokon kívül még az oláhcigányok és a románcigányokat kell megemlítenünk. Az oláhcigányok nagyobb része – különösen Budapesten és a nagyobb városokban – elődei nyelvét az utóbbi évtizedekben a magyarral cserélte fel. A vidéki oláhcigány származásúak egy része kétnyelvűnek nevezhető, a magyar mellett beszéli a roma nyelvet is. A nyelvváltás azonban önmagában még nem az asszimiláció jele, hiszen ez a fenti népcsoportok vándorlása során korábban is lezajlott (a román nyelv archaikus dialektusának felvételével), anélkül, hogy identitásbeli változásokkal járt volna. A románcigányok Magyarországon kis lélekszámú csoport, akik a román határ mentén, néhány románok lakta faluban (például Méhkerék) élnek. Anyanyelvük a román köznyelv, de emellett beszélnek magyarul is. Közülük kerülnek ki a magyarországi városokban kolduló roma asszonyok és gyerekek; a férfiak különböző portékákkal próbálnak házalni. Önmagukat általában románoknak mondják.

A Felvidéken és Kárpátalján számunkra egészen biztató is lehet a helyzet...

Ha a felvidéki etnikai arányokat Szlovákia térképén szemléljük, akkor igencsak bizakodók lehetünk, a folyamatokat szemlélve nincsen más dolgunk, mint kicsit rásegíteni a dolgokra, hátradőlni, és kivárni a "mi időnket"...

A Felvidék keleti fele kezd leválni "Szlovákiáról"... 

Szlovákia keleti fele egészen aggasztó képet mutat a szlovákok számára, azonban az ő aggódásuk a mi lehetőségünk. Egyes dél-keleti, keleti járásokban 20-30 %-os a cigányok aránya, amihez hozzá kell tenni, hogy az összes dél-szlovákiai magyarok által lakott részen a romák vagy csak magyarul, vagy magyarul és cigányul beszélnek - illetve néhol csak cigányul, vagy ruszinul is. 

A cigány népesség nyelvhasználata a Felvidéken (zöld: csak magyar, piros: csak roma, kék: csak szlovák, narancs: magyar és roma, türkiz: magyar és szlovák, lila: roma és szlovák, barna: mindhárom, sárga: ruszin és roma)

A nyelvi térkép kicsit árnyalja a képet... itt már "csak" a keleti egyharmad látszik leszakadónak. Azonban ha ehhez hozzávesszük a felvidéki magyarok etnikai térképét, és a ruszinokat, számunkra ismét kedvező képet kapunk!

A dél-felvidéki, magyarlakta régió körülbelül Szlovákia déli harmada-negyede. Ezen a területen a magyar határhoz közeli településeken a magyarok aránya 101 évvel Trianon után is 80-100 százalékos. A magyarlakta terület északibb részein 30-60%-os ez az arány.

Pirossal a 80-100 százalékban magyarlakta terület, sárgával az 10-50 százalékban magyarlakta területek

Hogy még egy kicsit a javunkra árnyaljuk a képet... nézzük a ruszinok elhelyezkedését és arányait Szlovákiában! A hivatalos népszámlálási adatok szerint ma Szlovákiában körülbelül 35 ezer ruszin él. A ruszinok mindig is magyarbarátok voltak, nyelvük ma is rengeteg magyar eredetű szót tartalmaz.

Szlovákia észak-keleti területein és Kárpátalján ma is a ruszinok élnek többségben

A felvidéki és kárpátaljai területeken a történelmi tényeket, és a területen zajló folyamatokat és tendenciákat szemlélve arra a következtetésre juthatunk, hogy figyelembevéve a szlovákok népességfogyását és elvándorlását, illetve hogy amennyiben a magyarok megmaradnak magyarnak, és a cigányság számára is vonzóvá tudjuk tenni a magyarság felvállalását, valamint a ruszinok számára be tudjuk ígérni a hőn áhított autonómiát, akkor a közeljövőben a Dél-Felvidék, a Kelet-Felvidék és Kárpátalja hazatérésével is számolhatunk.

Ha a cigányok Erdélyben a magyarok oldalára állnak, akár el is dönthetik a régió sorsát!

A 2011-es népszámlálás szerint Erdélyben él 6.475.894 fő, melyből hivatalosan is 1,5 millió fő magyar, a maradék körülbelül 5 millió főből 800 ezer - 1 millió cigány (az erdélyi cigányok többsége tud magyarul), illetve körülbelül 150-200 ezer német, valamint az összes többi etnikum száma körülbelül 150 ezer. A maradék pedig román.

Ha az Erdélyben élő nem románokat nézzük, akkor világosan látszik, hogy nincsenek is olyan sokan a románok... (1920., forrás: https://mek.oszk.hu/)

Erdélyben összesen körülbelül 3-3,5 millió román lehet, ami igaz, nem kis szám, viszont sokkal jobban árnyalja a képet két dolog is. A románoknak egyes vélekedések szerint a 10 %-a, más vélemények szerint a 30-50 %-a beszél magyarul, amihez hozzájön még a vegyesházasságokban élők igen nagy száma, ahol feltehetőleg mindkét szülő beszél magyarul, illetve a gyerekek is beszélhetnek. A vegyesházasságban élő románok egy esetleges impériumváltáskor könnyen mind magyarnak vallhatják magukat!

Minél sötétedd zöld, annál nagyobb a magyarok aránya. Hivatalosan is a történelmi Székelyföldön, Hargita, Kovászna és Maros megyékben ez az arány 80-100 százalékos, Szatmár megyében 35 %, Bihar és Szilágy megyékben 25-25 %, Kolozs megyében 15,7 %, Arad megyében közel 10 %-os, Máramaros, és Brassó megyékben pedig 7,5-8 %-os. A legdélebbi, Krassó-Szörényt kivéve a többi megye is 3-5%-os. Viszont egy esetleges magyar-román lakosságcsere következtében a moldovai csángók tovább javíthatják a magyarok arányát.

Továbbá joggal feltételezhetjük, hogy Erdély visszacsatolásakor a románok egy része elhagyná a területet, és vagy a Regátba (haza), vagy Nyugat-Európába költözne. Ráadásul ez főleg az ultranacionalistákat, és a fiatalokat érintené, ami hosszú távon mindenképpen kedvező lehet számunkra. Egy ilyen jellegű fordulat, akár 500 ezer - 1 millió románt is érinthet, ami ha többségében a román fiatalokat jelenti, akkor 1-2 generációt követően - az idősek elhalálozása, és a román gyerekek számának drasztikus csökkenése következtében - akár a románok arányának megfelezéséhez, harmadolásához is vezethet. Bátran kijelenthetjük, hogy Erdély revízióját követően a románok száma 30-40 év után körülbelül 1-1,5 millióra csökkenhet. 

Még a statisztika is velünk van - a románok egyötöde már tartósan elhagyta Romániát

A statisztika és a környező országokban zajlódó etnikai, társadalmi és népvándorlási folyamatok azt mutatják, hogy hosszútávon ebből mi, magyarok még jól is kijöhetünk...

 

Az egyes európai országok hány százaléka tartózkodik tartósan külföldön... (Forrás: https://szamokadatok.hu/)

Jakub Marian, cseh blogger ENSZ statisztikákon alapuló térképe szerint legnagyobb arányban a délkelet-európai országok állampolgárai hagyják el hazájukat. Például Bosznia és Hercegovina esetében legmagasabb a külföldön élők otthon maradókhoz képest mért aránya - ez az érték egészen elképesztő, 43,3 százalékos. De Románia is kifejezetten rosszul áll a maga 17,5 %-ával.

Ez azt jelenti, hogy a román lakosság közel 20 %-a tartósan elhagyta hazáját, többnyire Nyugat-Európában élnek és dolgoznak, és közülük nagyon sokan az adott állam állampolgárai szeretnének lenni, és már nem terveznek hazatérni Romániába.

Magyarország nemcsak a régióhoz, hanem az európai átlaghoz képest is kifejezetten jó mutatószámmal rendelkezik. A 6,0 százalékos elvándorlási arányunk körülbelül harmada a fent  17,5 százalékos román értéknek.

Ha Erdélyre vetítve nézzük ezt a 17,5 százalékot, akkor azt kapjuk, hogy Erdélyből közel 1,2 millió ember tartózkodik tartósan külföldön, ez többnyire a románokat, és a fiatalokat jelenti. Vagyis többnyire az idősek maradtak otthon, és ez az elöregedő tendencia a magyarok malmára hajtja a vizet.

Magyarországra ezzel ellentétben többen jönnek haza, mint ahányan kivándorolnak

Elérhető a 2019-es adat a KSH „A magyar állampolgárok nemzetközi vándorlása” statisztikájában, amely górcső alá veszi a ki- és visszavándorló magyar állampolgárok mellett a külföldön született magyar állampolgárokat. Ők lehetnek kettős állampolgárok, de akár visszavándorlók külföldön született, magyar állampolgársággal (is) rendelkező gyerekei.

Ha a teljes képet nézzük, akkor már 2018-ban 9.817 volt a magyar állampolgárok nemzetközi vándorlásának mérlege, tehát ennyivel többen jöttek haza, vagy külföldön született magyar állampolgárként költöztek Magyarországra, mint ahányan elhagyták az országot. Ez a szám 2019-re 11.384 főre nőtt.

Örömteli, hogy ha csak a Magyarországon született állampolgárokat nézzük, akkor a 2014-es mélypont után (-20.029) 2019-ben 1.272-őt mutat a mérleg, tehát többen jönnek vissza a korábban kivándorlók közül, mint ahányan elhagyják az országot. 2018-ban 407 fő híján már majdnem egyensúlyba kerültünk. A KSH adatai szerint a pozitív tendencia 2019-ben is folytatódott, a 21 900 kivándorló mellett 23 200-an tértek haza olyanok, akik korábban elmentek, vagyis pár éve pozitív az egyenleg. (Grafikon: https://mandiner.hu/attachment/0375/374771_bevandorlas.png)

Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!

Úgy tűnik, Puczi Béla mondata egyfajta nemes küldetést adhat a Kárpát-medencei cigányságnak, és a magyarok mellé állva kiállhatnak az igazság mellett, és igazságot szolgáltathatnak nekünk, magyaroknak... 

Ha ma összeadjuk a Horvátország nélküli kárpát-medencei lakosságot, akkor 24,9 millió főt kapunk. Ebből hivatalosan (az elcsalt román, szlovák, ukrán és szerv népszámlálások szerint) 12.237.174 fő magyar, hivatalosan is körülbelül az összlakosság 50 %-a (valójában biztosan több, mint fele!). 

A Kárpát-medence etnikai összetétele (saját szerkesztésű kép, KSH, és EUROSTAT adatok, és interneten fellelhető népszámlálási adatok alapján)

Ha valós magyar adatokhoz (kb. 14 millió magyar) hozzáadjuk a körülbelül 2,5 milliós cigányságot, a közel 1 milliós ruszinságot, az 1,2 milliós egyéb népességet, valamint a vegyesházasságokban élőket, akikről feltételezhető, hogy az impériumváltáskor magyarnak vallanák magukat, illetve hogy ekkor még inkább megnőne az Erdélyt és a Felvidéket elhagyó románok és szlovákok száma, akkor akár 75-80 %-os többségbe is kerülhetünk a Kárpát-medencében.

Hazánk még közel sincsen veszve! A Jósiten is velünk van! Hajrá magyarok!

Budapest, 2021.07.21.

Tudta, hogy volt már székelyföldi magyar autonómia? 17 évig működött, 1952 és 1968 között, de Ceaușescu bedarálta...

Az első világháborút lezáró békefolyamat Erdélyt, így vele Székelyföldet is elszakította Magyarországtól, és Románia fennhatósága alá rendelte, ugyanakkor a nemzetközi jog alanyának ismerte el a székely népet az erdélyi szászokkal együtt.  Kevesen tudják, talán még sok Székelyföldön élő sem, de Székelyföldön már volt autonómia 17 esztendeig. 

Sztálin ajándéka a magyaroknak

1945 után átalakult Kelet- és Közép-Európa, a Szovjetunió hálói szép lassan elkezdték átszőni Európa ezen szegletét, így Romániát is. 1952-ben szovjet parancsra létrejött a székelyföldi Magyar Autonóm Tartomány. Létét az újonnan elfogadott román alkotmány szavatolta. Sztálin addig nem volt hajlandó rábólintani az új román alkotmányra, amíg az elő nem írta a magyarok számára az autonóm tartomány létrehozását. 

A Magyar Autonóm Tartomány és a Maros-Magyar Autonóm Tartomány határai, és időszakai

A vezető román politikusoknak nem állt szándékában a magyar autonómia létrehozása, annak ellenére, hogy az 1919. december 9-én a Szövet­séges és Társult Főhatalmak és Románia között létrejött Párizsi Kisebbségi Szerződés 11. szakasza előírta: Románia az erdélyi székely és szász közületeknek a román állam ellenőrzése mellett vallási és tanügyi kérdésekben helyi önkormányzatot engedélyez. A korban az autónómiát úgy nevezték, hogy az "Sztálin ajándéka a magyaroknak".

Az egész annyira szovjet ötlet volt, hogy valójában a helyi magyar politikusok sem tartották reálisnak, hogy küzdjenek érte, Rákosinak és a magyar államnak szintén nem volt köze az egészhez. Különben is, 1948 után a magyar-román határt, ha fizikailag vasfüggöny nem is volt rajta, gyakorlatilag lezárták, Erdély és Magyarország között megszűnt a közlekedés. Bár a II. világháború utáni párizsi béketárgyalásokon a magyar küldöttség felvetette a székelyek autonómiát, ezt akkor a románok heves tiltakozására lesöpörték az asztalról, és a trianoni határok enélkül álltak helyre.

1950-ben szovjet nyomásra közigazgatási reformokat hajtottak végre Romániában. A négy székely megyét (Háromszék, Csík, Udvarhely, Maros) két nagyobb közigazgatási egységhez csatolták, Sztálin tartományhoz, melynek székhelye Brassó (1950-től: Sztálinváros) és Maros tartományhoz (székhelye Marosvásárhely). Sztálin tartományban a magyarok aránya 62 % volt (32 % román és 5 % német mellett), míg Maros tartományban 54 %-os magyar többség volt. Bár a jelentősebb magyar többségű Sztálin tartományban a vezető párttisztségek többségét románok töltötték be, Maros tartományban a pártfunkcionáriusok majd kétharmadát magyarok alkották.

A magyar autonóm terület megalapítására vonatkozó ötlet Moszkvából érkezett. 1951 májusában a bukaresti szovjet nagykövetség tudatta a román vezetéssel, hogy hamarosan két szakértő érkezik Romániába, akik az ország közigazgatási beosztását fogják tanulmányozni. A szovjet tanácsadókat legfőképp az érdekelte, figyelembe vették-e Bukarestben a nemzetiségi szempontokat az új közigazgatási rendszer megalkotásakor. A két szovjet szakértő, P. Arhipov és P. Tumanov végül „Feljegyzés egy Erdélyben létrehozandó autonóm tartományról” címmel készített memorandumot. A szerzők szerint, abból a tényből kiindulva, hogy Románia soknemzetiségű állam, s hogy Sztálin és Maros tartományok számos járásában egy tömbben él a magyarság, kívánatos egy erdélyi magyar autonóm terület létrehozása. A szovjet szakértők két tervezetet is elkészítettek a leendő magyar autonóm tartomány határait illetően. Az egyik – végül megvalósuló – tervezet szerint a végül Marosvásárhely központtal megvalósuló erdélyi magyar autonóm terület nyolc járást (Csík, Udvarhely, Sepsi, Rákos, Gyergyó, Kézdi, Erdőszentgyörgy, Marosvásárhely) foglalna magában (összesen 612 ezer fővel, 79 %-os magyar többséggel).

A második változat szerint a magyar autonómia területe kiterjedt volna az erdélyi Mezőségre is, és az akkor még magyar többségű Kolozsvár lett volna a központja. Igaz, e változat szerint a 900 ezer lakosnak csak 60 %-a lett volna magyar nemzetiségű.

Az új román alkotmány változatai körüli vita 1951 végén és 1952 első felében zajlott Bukarestben és Moszkvában, azt viszont a rendelkezésre álló dokumentumok alapján nem lehet egészen pontosan megállapítani, hogy személyesen Sztálin milyen szerepet játszott a magyar autonómia létrehozásában. Mindenestre  a Moszkva által is jóváhagyott végleges alkotmánytervezet 1952 júliusában került Bukarestbe, s ez már tartalmazta a magyar autonómia megalapítására vonatkozó kitételeket. A romániai Magyar Autonóm Tartományt végül 1952 szeptemberében hozták létre.

Székelyföldi „kis magyar világ” 1952-1968 között – az autonómia valósága

1952. szeptember 21-én létrehozták a Székelyföld nagyobbik részét magába foglaló Magyar Autonóm Tartományt Marosvásárhely székhellyel, ahol a magyarság száma meghaladta a 564 000-et (76,9%). A 13 500 km²-es területen létrejött autonóm tartományban a székelyföldi magyarok jogai jobban érvényesülhettek, mint Erdély egyéb területein élő magyaroké, de a MAT területén kívüli erdélyi területeken gőzerővel folyt az asszimiláció. A MAT létét ürügyként használva, a szórványban élő magyarságtól megtagadták az alapvető jogokat (például, anyanyelvhasználat az oktatás, bíráskodás, közigazgatás terén), és ez súlyosan érintette a Székelyföldön kívül eső magyar „mikro-régiókat”. Ez volt az erdélyi gettósítás.

Valójában magyar autonóm tartomány Romániában 1952-1968 között volt (a képen a tartomány 1952-1960 közötti határai láthatóak)

A hivatalos nyelv a román és a magyar volt. A tartomány területe 13 550 km², településszerkezetét tekintve 12 város (közte egy tartományi, 11 rajoni jogú), 226 község és 659 falu alkotta magába foglalva a Székelyföld nagy részét. Lakossága 731 387 fő volt, melyből 565 510 fő (77,3%) magyar, arányuk a tíz rajonból nyolcban erős magyar többséget mutatott ki, kettőben pedig román többséget. Az 1956-os népszámlálás szerint a lakosság 77,3%-a volt magyar, 20,1% román, 1,5% roma, 0,4% német és 0,4% zsidó.

Az 1948. január 25-én tartott népszámlálás adatai szerint a négy székely megyének (Maros, Udvarhely, Csík és Háromszék) összesen 740 381 lakosa volt. Udvarhelyen 97,3%, Háromszéken 87,7%, Csíkban pedig 86,9%-os volt a magyar anyanyelvűek aránya. A Mezőség felé terjedő, közel 330 ezres összlakosságú Maros megyében a magyarok csekély többségben voltak (50,8%).

A tartományban a közigazgatás magyar nyelvű volt (sőt a gyakorlatban a román nyelvűség egyértelműen háttérbe szorult), magyarok voltak a végrehajtók és a helyi vezetők (Kovács István személyében még a Securitate tartományi vezetője is magyar volt).

A román kommunisták retorikája eleinte viszonylag magyarbarát volt (ezzel el is érték, hogy a magyarok jelentős arányban szavaztak a baloldalra az átmenet éveiben), de a románosítás már így is előrehaladt, amikor a Szovjetunió beavatkozott – több szempontból a magyar kisebbség mellett. A magyar autonómia megvalósítását, az ötletet eleinte bojkottálni akaró román politikusok ellenében a szovjetek adták parancsba, kint szövegezték meg a törvénytervezetet is.

Bár a szó mai értelmében nem tekinthető autonómiának, de mégis többletjogokat kaptak az itt élők, és ami a legfontosabb magyar volt. A helyi vezetők 80 százaléka magyar volt, a magyar nyelv a gyakorlatban elsőbbséget élvezett a románnal szemben, ekkor jött létre magyar nyelvű színház és sok más kulturális intézmény is.

Bár volt olyan korábbi tervezet, amiben az autonómia még nagyobb lett volna, és magába foglalta volna Kolozsvárt is, a legnagyobb magyar város végül kimaradt – komoly érdekkülönbség is lett ebből a kolozsvári és a marosvásárhelyi magyar elitek között.

Románia 1952-ben elfogadott alkotmányával ismételten megerősítette a székely nép nemzetközi jogalanyiságát, létrehozva Székelyföld területén a Magyar Autonóm Tartományt: “a Román Népköztársaságban biztosított a közigazgatási-területi autonómia a magyar lakosságnak a székely rajonokban, ahol az egy tömbben él”. A tartomány közigazgatási alegységei a “székely rajonok” nagyjából a székely székek területeit fedték le.

A helyzet azonban messze nem volt ideális, és gyorsan rosszabbra fordult. A fő váltás 1956-hoz kötődik: nálunk alig ismert, hogy a magyar forradalom milyen tömeges megtorlással és kegyetlen retorziókkal járt Romániában is. A forradalmi szolidaritási akciók miatt, vagy pusztán koncepciós alapon közel 50 embert végeztek ki ekkor Romániában, és tízezres nagyságrendben zártak börtönbe másokat – a Regátban még többeket, mint Erdélyben. Ezután már nem volt szabad arról beszélni, hogy Románia többnemzetiségű ország, megszüntették a kolozsvári Bolyai Egyetem önállóságát is, a „magyar sovinizmusra” hivatkozva ekkor kezdték teljesen kivéreztetni a Magyar Autonóm Tartományt.A MAT-ot 1960-ban átalakították, a határait is megváltoztatva magyarlakta területeket vettek ki belőle, és románokat tettek a részévé. Bár ekkor még Gheorghiu-Dej volt hatalmon, a magyar autonómia elleni politika fő alakja már ekkor is Ceaușescu volt.

Az 1958-as szovjet csapatkivonás pedig már egyre egyértelműbb politikai függetlenséget jelentett Moszkvától. Ezért szinte lehetetlen lett volna fenntartani a MAT működését. Utólag visszatekintve: a MAT nagy szerepet játszott a sajátos székely/magyar identitástudat megőrzésében, fenntartva egy sajátos kulturális közeget.

52 évvel ezelőtt, 1968. február 16-án szüntette meg Nicolae Ceausescu román kommunista diktátor a Székelyföld területének nagy részét magába foglaló Maros Magyar Autonóm Tartományt, a jogfosztó intézkedés sajnos Magyarország és a nemzetközi emberjogi szervezetek közömbössége mellett született. Ezen a napon fogadta el ugyanis az akkori Nagy Nemzetgyűlés a megyerendszert meghonosító törvényt, mely ma is érvényes. Mintegy kijátszva ezzel az addig járó autonómiát, és kisebbségi jogokat. A megyerendszert ötven évvel ezelőtt létrehozó, jogfosztó törvény kimondja, hogy a megyék a földrajzi, gazdasági, társadalmi, etnikai körülmények figyelembevételével jönnek létre, tekintettel a lakosság kulturális kapcsolataira és hagyományaira. Azonban ez csak részben igaz, mert jó indokot szolgáltatott az autonómia eltörlésére.

A MAT nem meríti ki a mai értelemben vett autonómia fogalmat, nem egy önálló, külön entitású, közigazgatású területet jelentett, viszont akkoriban sokan mégis pozitív értékű hívó szónak tartották, hiszen alig telt el tíz év a második bécsi döntés területmódosításai óta. 

A korban sokan az autonóm tartományban látták a székelyföldi magyarság megmaradását, mint tömbmagyarság, mert a MAT-ban működő oktatási és kulturális intézmények, színházak, művelődési házak és néptánc csoportok kiemelkedő szerepet játszottak az archaikus székely identitástudat megőrzésében. Ugyanakkor a MAT létrehozása teljesítette Marosvásárhelynek a kulturális-gazdasági központ szerep iránti vágyát, mert ezen időszak alatt olyan fejlett, modern kinézetű „nagyvárossá” kezdett átalakulni, mint az akkortájt példaként emlegetett és irigyelt Kolozsvár.

A Székely Nemzeti Tanács 2018. február 12-én közleményben kérte a Román államot, hogy: „A székelység, tudatában annak, hogy a székely nép a nemzetközi jog alanya, ismerve a területi autonómiák európai gyakorlatát és Románia nemzetközi kötelezettségvállalásait, a székelyek népszavazáson kifejezett akaratára, és 63 székely önkormányzat határozataira alapozva, nem mond le Székelyföld területi autonómiájáról, ezzel egy olyan jog helyreállítását kéri, amelyet a román állam korábban már elismert”. 

Románia makacsul elutasítja a közösségi jogokról szóló vitát, a többség-kisebbség együttélés elemeinek rögzítését. A magyar autonómia ügye azóta is (1989 előtt, illetve a román pártoknál többnyire azóta is), vagy olyan örök utópia és kötelező retorikai elem a romániai magyar politika számára, aminek megvalósításához a székelyföldi magyarság semmivel nem került közelebb a rendszerváltás óta.

A helyzetet rontja, hogy Románia lakosságának a zöme az 1960 óta eltelt több, mint 50 év alatt nem is hallott arról, hogy a kommunizmus legkeményebb éveiben - még 52 évvel azelőtt - területi autonómia és „kis magyar világ” létezett a Székelyföldön.

Beszéljünk hát róla, ismertessük meg az emberekkel, az erdélyiekkel, hogy a román jogrendben is volt már előzménye a magyar autonómiának, aminek jogfolytonossága - akár az uniós jogszervezetek segítségét is igénybe véve - visszaállítható.

Székelyföldi magyar autonómiát! Igazságot a magyaroknak!

Budapest, 2020.11.24., Bálint József

Kádárnak kétszer is felkínálták Erdélyt - 1971-ben az oroszok, majd 1979-ben az amerikaiak is, de Kádárék inkább lemondtak róla...

 Kádár János az 1970-es években két történelmi lehetőséget is elmulasztott Erdély visszaszerzésére. Az 1971-es és 1979-es történetekben a közös pont a román diktátor, Ceaușescu elhibázott politikája, melyért cserébe először az oroszok, majd később az amerikaiak is Erdély Magyarországhoz való csatolásával szerették volna büntetni a román kommunistákat.

Kádár alatt kétszer is visszaszerezhettük volna Erdélyt...

Az 1960-as évek végétől Budapest fokozódó érdeklődést mutat Erdély és az erdélyi magyarság irányába, ám Kádáréknak fontosabb a szocializmus építése, mint a revízió

Míg az 1945 utáni kommunistákat egyáltalán nem érdekelte, hogy mi történik az erdélyi magyarsággal, addig a 60-as évek végén már némi változás figyelhető meg, a magyarországi vezetés bizonyos köreiben a 70-es években évről-évre nőtt az érdeklődés az erdélyi magyarok iránt.

Kádár és Ceaușescu találkozója Debrecenben 1978-ban, állítólag Kádár magánbeszélgetésekben többször hangoztata, hogy „én Romániában nemcsak magyar nem szeretnék lenni, de román sem”.

Bukaresti diplomáciai iratokból tudhatjuk meg, hogy az MSZMP vezetése a hetvenes években nagyon is pontos képet nyerhetett arról, hogy mi folyik Romániában, és mi történik az erdélyi magyarsággal, ennek ellenére mégsem tettek semmit. Kádárnak és körének volt egy rögeszméje: „a román nacionalizmusra nem válaszolhatunk magyar nacionalizmussal”, számukra fontosabb volt, hogy Romániában is „a szocializmus építése folyik”, mint az erdélyi magyarság sorsa. Kádár János külpolitikáját a Szovjetunióhoz való feltétlen lojalitás, és a reviziós lehetőségek teljes mellőzése jellemezte. Pedig az 1960-as és az 1970-es években visszaszerezhettük volna a Dél-Felvidéket, Kárpátalját és Erdélyt is. Ráadásul Erdélyt kétszer is felkínálták neki...

Az oroszok büntetésből vették volna el a románoktól Erdélyt, de Kádáréknak nem kellett, mert túl szegény a régió…

Az 1971-ben történt revíziós eseményt Nagyváthy Sándor (76) repülőmérnök, Kádár állandó légikísérője szivárogtatta ki, aki a rendszerváltásig nemigen beszélhetett a Kádárral repülés közben folytatott bizalmas diskurzusokról. Tőle tudjuk meg, hogy Brezsnyev 1971-ben komolyan fontolgatta, hogy Romániától elveszi Erdélyt, és visszaadja a magyaroknak. Az orosz vezető ugyanis meg akarta büntetni Romániát, mivel az nyitott a Nyugat és elkezdett barátkozni vele.

Kádár 1971-ben különgépével Bukarestbe utazott Ceaușescuval tárgyalni Erdély visszacsatolásáról

A visszacsatolásról Kádár és Ceaușescu között tárgyalásokra is sor került. Nagyváthy úgy emlékszik vissza arra a napra, hogy Kádár nagyon idegesen szállt fel a repülőgépre, mivel sikerült összevesznie a román vezetővel, szavait így idézte vissza a repülőmérnök: "Nagyváthy elvtárs, nem lesz semmi a visszacsatolásból. Olyan nagy a szegénység az ottani falvakban, hogy túl sokba kerülne ez Magyarországnak, Apró elvtárs és Fock elvtárs nem szeretné". A történet különös pikantériája, hogy elmondottakból az derül ki, hogy a manapság a határon túli magyarokat „lerománozó” és velük őket megtagadó Gyurcsány Ferenc feleségének, Dobrev Klárának a nagyapja is részt vett Erdély visszautasításában. „Sosem írtak erről az újságok, nekem pedig hallgatnom kellett” – állítja 49 évvel később Kádár egykori légikisérője.

Nagyváthy Sándor, Kádár egykori állandó légikisérője, ma a ferihegyi repülőmúzeum tárlatvezetője - ő volt az, aki kiszivárogtatta az 1971-es erdélyi revíziós lehetőséget

Erdély visszacsatolását Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, valamint Apró Antal, az Országgyűlés elnöke sem támogatta. Nagyváthytól tudjuk meg, hogy 31 évvel az Észak-Erdély visszatéréséről szóló második bécsi döntés után, pusztán azért nem éltek a magyar kommunista vezetők a revíziós lehetőséggel, mert túl szegénynek ítélték meg a régiót.

Az 1970-es évek második felében Franciaország is nyitott Magyarország felé

François Mitterrand, francia elnök többször is említette Magyarországot pozitív kontextusban, az ő hivatali ideje alatt új szakasz kezdődött a magyar–francia kapcsolatokban, és magyar részről várakozással tekintettek a továbblépés lehetőségeire. Úgy tűnik francia részről volt nyitottság Magyarország felé Trianon újratárgyalásával kapcsolatban.

Kádár János és Francois Mitterrand

1978-ban sor került Kádár János és Mitterrand találkozójára a párizsi magyar nagykövetségen, majd ezt követően a francia elnök első kelet-európai útja 1982. július 7-én Budapestre vezetett. Ez azért különösen érdekes, mert Mitterrand ebben az évben Illyés Gyulával, „informális Magyarország” vezetőjével is találkozott, amikor is mocskos ügynek nevezte Trianont, a beszélgetésről készült feljegyzések tanúsága szerint a François Mitterrand azt közölte, hogy szerinte a trianoni szerződés tévedés volt, a beszélgetés végén a magyar író arra kérte a francia elnököt, hogy segítse a Magyarországot, ha lehetséges, amire ő azt felelte, hogy "Megígérem önnek.". 

François Mitterrand elnök és Illyés Gyula találkozása (1982. július 9.)

Illyés Gyula lányának visszaemlékezése szerint édesapjának a beszélgetés során a legfontosabb célja, hogy felhívja a francia elnök figyelmét a trianoni határok igazságtalanságaára és a magyar kisebbségek tarthatatlan helyzetére. Illyés Mária így idézi fel: "Apám megoldást is fölvázolt. A realitások talajáról ítélve és a francia elnök gondolkodását figyelembe véve, nem az egykori határok visszaállításáról, hanem a jelenlegi határok eltörléséről szólt svájci mintájú kantonizáció révén." 

Csoóri Sándornak a Heti Válasz 2003. szeptember 5-i számában közölt írása szerint a Francia Köztársaság elnöke az Illyés Gyulával folytatott beszélgetést követő fél évvel később az alábbiakat mondta: "A jóvátehetetlen bűnt igazán sohasem lehet az "eredeti igazságosság" alapján helyrehozni, mert például Trianon akkor, 1920-ban eleven húsba, eleven országtestekbe vágott bele, aminek következtében népek és nemzetek élete teljesen megváltozott, és ha most az eredeti állapotokat akarnánk visszaállítani, újra csak eleven húsba, eleven országtestekbe kellene nagy henteskésekkel belevágni. Ez azonban teljesen lehetetlen. Európa politikusainak, jogászainak, értelmiségi embereinek tehát az a föladata, hogy másféle megoldásokat keressenek a történelemben fölhalmozódott nemzeti, nemzetiségi sérelmekre."

Később Mitterrand volt az, aki 1990. január 19-én egy budapesti sajtótájékoztatón „Magyarország számára különösen fájdalmasnak” nevezte a békediktátumot és a nemzeti kisebbség kérdését, mivel az országot, tette hozzá, „mindkét világháború után megfosztották területének kétharmadától”, majd 1992. június 5-én a maastrichti szerződésről szóló beszédében is úgy vélekedett, Trianont is nevesítve, hogy a győztesek által diktált béke nem béke, hanem újabb háború magja volt.

1979-ben újabb lehetőség adódott: az USA Erdély Magyarországnak való visszaadásával akarta megdönteni a kelet-európai kommunizmust

A magyar Szent Korona a második világháború végén az Egyesül Államokba került, és egészen 1978-ig ott is volt. Az 1970-es évek elején azonban az amerikai vezetők elkezdték fontolgatni, hogy visszaadják a koronát Magyarországnak. 1977-re a magyar-amerikai viszonyban olyan látványos javulás következett be, hogy kulcskérdéssé válhatott a Korona ügye. 

Jimmy Carter, amerikai elnök 1977. szeptember 13-án aláírt elnöki utasításában kinyilvánította: az Egyesült Államok hajlandó a koronázási ékszereket átadni Magyarországnak, melynek megfelelően 1977 októberében megkezdődtek a tárgyalások Philip M. Kaiser budapesti amerikai nagykövet és Nagy János magyar külügyminiszter-helyettes között. A sikeres megállapodást követően a koronázási jelvényeket 1978. január 4-én indították útnak Fort Knoxból, s január 5-én éjjel érkeztek meg Budapestre az amerikai különgép fedélzetén, így kapta vissza Magyarország 1978-ban a Szent Koronát, mellyel az USA nyitott a magyarok felé.

Ioan Talpeş, a román titkosszolgálat volt elnöke

Ioan Talpeş, a román Külföldi Hírszerző Szolgálat (SIE) volt elnöke, majd később Ion Iliescu államfő tanácsadója Adevărul napilapnak adott interjújában elmondta, hogy 1979-ben Nicolae Ceauşescu román diktátor Washingtonba utazott, ugyanis az USA szerette volna szorosabbra fűzni az együttműködést az Egyesült Államok és Románia között. Az amerikaiak célja az volt, hogy Ceauşescu amolyan „trójai falóvá” váljon a kommunista tömbön belül. Talpeş állítása szerint azonban Ceauşescu nem igazán értett meg az egészből semmit, felesége, Elena pedig hallani sem akart az ügyről.

Kádár János beszédet mond az ENSZ XV. Kongresszusán New Yorkban, 1960-ban (MTI)

A román külföldi hírszerzés értesülései szerint még ugyanabban az évben Kádár János magyar kommunista vezető is az Egyesült Államokba utazott, ahol a román diktátor visszautasítása miatt nagy rokonszenvvel fogadták, ő pedig megértette, hogy Ceauşescu döntése nyomán előnyös helyzetbe került. Talpeş szerint ennek nyomán Washingtonban kidolgoztak egy tervet, amelynek értelmében Erdély Anyaországhoz való visszacsatolása révén szerették volna „levegőbe repíteni” a kommunista rendszert.

Az 1970-es évek végétől Magyarország lett a keleti blokk legszalonképesebb országa, első számú favorit lett a Nyugat szemében, és ebből adódóan kiemelkedő szerepet játszott a két tábor közötti párbeszéd fenntartásában. Lengyelország az 1981-es szükségállapot bevezetésével elveszítette a nyugati államok szimpátiáját, Csehszlovákiával 1968 után szintén elhidegült a viszony, Románia pedig elnyomó politikája következtében vált népszerűtlenné, ezért Magyarországnak kivételes lehetősége adódott a Kelet-Nyugat közötti kapcsolatok kialakítása terén. Gorbacsov színre lépése után ez a helyzet annyiban változott, hogy a kelet–nyugati párbeszéd és közeledés első számú előmozdítójának szerepkörét a szovjet vezetés vette át. A magyar külpolitika kezdeményező, moderáló jellege azonban a rendszerváltásig mindvégig megmaradt.

A fentieket összefoglalva kijelenthetjük, hogy a 70-es és 80-as években olyan volt az európai és amerikai közhangulat, hogy Magyarország visszaszerezhette volna az egész erdélyi területet, legalábbis mivel az országnak a kommunista blokkon belül a legkedvezőbb diplomáciai megítélése volt, az 1989-90-es rendszerváltásig hazánknak lehetősége lett volna előkészíteni a táptalajt a trianoni határok megváltoztatására. Kádáréknak erre minden lehetősége megvolt, de nem éltek vele...

Budapest, 2021.05.19.